Szombati ebéd. Dédnagyim vagy üknagyim eredeti
vaslábosában megfőzve. Anyám isteni finoman csinálja. Onnan lehet tudni, hogy
amikor elkészült, mindig azt mondja: „Megint keveset főztem.” Pedig teli a
vaslábos. De ez a rizseshús karmája: hogy elfoggyon! Aztán majd újra
leszületik. Ugyanúgy rizseshús formájában vagy reinkarnálódik és csirkepöriként.
Teljesen mindegy. De mindig ugyan oda: a dédi vaslábosába. Benne ezernyi más,
előzőleg már megfőzött ízzel együtt. Tovább öröklődik, mint egy családi ereklye,
generációkon át.
Tulajdonképpen, mi emberek is ugyanezt csináljuk.
Megszületünk, élünk, meghalunk, reinkarnálódunk, majd újra leszületünk. És
teljesítjük saját karmáinkat. Vagy nem. És ha szerencsések vagyunk, minket nem
esznek meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése