100 napos boldogság kihívás. 17. nap

Flóra vagy fauna

A kertészkedésről úgy tartják, hogy gyógyítja a lelket és javítja az étvágyat. Én sosem szerettem, mert annyira földes lett a kezem, hogy rengeteg időbe telt a körmöm alatti kosz kitisztítása. Tudom, hordhattam volna kesztyűt, de abba meg bepállnak az ujjaim… Ráadásul türelmem sem volt hozzá, de ez én vagyok. Egyszer kaptam egy kisebb kaktusz, de sajnos az is elhalt a gondozásom alatt, míg a nagymamának hatalmasra nőtt és kivirágzott. Ebben a témában valamiért sosem találtam meg a kihívás gyönyörét.

Amikor 24 évesen szembesültem egy teljesen új nyelvvel és azzal, hogy illendő lenne megtanulni, ha már olyan helyen dolgozom, ahol szinte csak ezt beszélik, még jócskán küzdöttem önmagammal és azzal a bizonyos akarattal. Igen fájdalmas és verejtékes tanulás volt, de végül sikerült spanyolul is megértetnem magam. Egy idő után persze rájöttem, hogy ha azt a lépést elég bátorsággal léptem meg, hogy egy szál bőrönddel szálljak fel egy óceánjáró hajóra és járjam be a világot, akkor egy nyelv megtanulása – hozzáteszem teljesen ingyen – nem foghat ki rajtam.

Azonban 35 éves korom után már tudatosan elkezdtem az addig megismert és megszokott határaimat feszegetni és kitangózni olykor-olykor a komfortzónámon kívülre is. Így esett meg, hogy avokádó magokat kezdtünk csíráztatni és mára 2 gyönyörű, általam nevelt (!) avokádó növény tulajdonosa vagyok ide s tova már 1 éve. Sok időbe telt az is, amikor kb. 30 év után újra hullámvasútra ültem a billundi Lego Landban, pusztán a gyerekem kedvéért. De azt hiszem ez a következő 30 évre elég volt. Persze a fiam rávette a tériszonyos anyukáját, hogy 1 évvel később még a London Eye legtetejéről is megcsodáljanak egy fővárost.

Hálát adok a határaim feszegetéséért, mert így olyan élményekben volt részem, amelyek megismételhetetlenek!